Fajtára jellemző betegségek
Az oldalon az alábbi rövidítések láthatóak:
FIV/FeLV
HCM
PKD
SMA
PKdef
Ezek mind azon betegségek rövidítései, amelyekre a tenyészcicáim szűrve vannak, illetve negatívak. Tekintettel azokra, akik nem igazán tudják, hogy mit is jelentenek ezek a rövidítések, azoknak pár mondatban összefoglaltam.
Immunhiányos betegség (FIV)
A betegség oka ugyanaz, mint az emberi AIDS esetében, ezért Macska AIDS-nek is nevezik. Egy negatív tenyészetből származó kölyök esetében nem kell tartani a betegségtől, ha macskánkat lakásban tartjuk, vagy elkeritett kifutoban, ahol nem tud idegen állatokkal találkozni, ugyanis a FIV fertőzött macskával történő párzás vagy nyál útján terjed. Legtöbbször a fertőzött macska évekig tünetmentes, de hirtelen, minden előjel nélkül is rosszabbodhat az állapota.
Macskaleukózis (FeLV)
A FeLV a FIV-hez hasonlóan a macska immunrendszerét támadja meg.
Cseppfertőzéssel terjed, így pl. közös tányér használatával vagy egymás
mosdatásával. Egy kifejlett, jó kondiban lévő macska képes lehet a vírus
legyőzésére, de ha az állat immunrendszere gyengébb a fertőzés halálos
kimenetelű. A tünetek szintén évekkel később is jelentkezhetnek. Egyik
legelterjedtebb a leukémia, de tumorok megjelenése is előfordulhat.
Szívizomfal elfajulás (HCM)
A HCM, mint betegség bármely macskánál előfordulhat, legyen az házi vagy fajtatiszta macska. A Maine coon fajtánál ezt fajtaspecifikus betegségnek nevezzük. A betegség nem csak öröklött, hanem szerzett is lehet pl. a nem megfelelő táplálkozás következtében is kialakulhat. Ezért is kell odafigyelni, hogy mivel etetjük a macskánkat. A HCM esetében a szívizomsejtek megnagyobbodnak és elhelyezkedésük rendezetlenné válik, a szív kamrájának fala több helyen, vagy egészében megvastagszik. A tünetek bármely életkorban jelentkezhetnek. A megvastagodott kamrafal nehezebben ernyed el, a beszűkült kamraüreg kevesebb vért tud befogadni, ez szívelégtelenséghez, hirtelen szívleálláshoz vezethet.Szűrésére kétféle módszer létezik (genetikai és ultrahangos), de egyik sem nyújt 100%-os garanciát. Genetikai szűrést: vérből vett, illetve már inkább nyál minta alapján végzik.
N/N - negatív
N/HCM - hordozó - a macska nem lesz beteg!
HCM/HCM - pozitív a betegségre
Az N/N, azaz negatív genetikai teszt eredménnyel rendelkező macska is lehet később HCM pozitív. Az N/HCM teszteredménnyel rendelkező macska eredménye nem a betegség meglétére utal és nem is hajlamosabb a HCMre, mint N/N-es társai. A teszt eredménye önmagában még nem zárja ki azt, hogy a macska beteg, azonban a HCM/HCM eredménnyel rendelkező macskák betegsége biztos.
Policisztás vesebetegség (PKD)
A policisztás vesebetegség mindkét vesét egyaránt érinti. Alapja az, hogy
a vesében található, vizeletet képző csatornácskák nem nyílnak a
vesemedencébe, hanem vakon végződnek. A
betegség miatt a csatornácskák vakon végződő végén sok ciszta
(folyadékkal teli tömlő) alakul ki, amelyek száma egyre szaporodik s a
vese egészséges állományát összenyomják, működését megnehezítik. A negatív PKD eredménnyel rendelkező macskák tényleg negatívak nem úgy, mint a HCM esetében. A HCM mellett PKD-ről is készülhet ultrahangos vizsgálat. Újabb tanulmányok szerint a PKD genetikai teszt már nem jellemző a Maine Coon-ra így a szűrések elévültek. Az újonnan érkezett cicáink már nincsenek is szűrve rá, maximum ultrahanggal.
Izomsorvadás (SMA)
Okozója az SMN gén, mely gerinc eredetű izomsorvadást okoz. A hordozó macska ugyan olyan, mint a HCM esetében: nem beteg és nem is hajlamosabb a megbetegedésre. Gyógymód sajnos szintén nem ismert még.
Píruvát kínáz enzim hiány (PKdef)
A piruvát kináz enzim hiány következtében vérszegénység alakul ki a macskánál. A vérszegénység lehet időszakos vagy állandó. A macska bármely életkorában kialakulhat ez a betegség, sajnos változó klinikai tünetekkel.
Forrás: Google